|
„Régebben Balázs az én segítségemet kérte ruhavásárláskor, amit szívesen meg is tettem, hiszen minden nő szereti a ruhákat. Úgy gondoltam, az én ízlésemben megbízhat. Ugyanakkor előfordult, hogy a nekem tetsző dolgokban ő nem érezte igazán jól magát. Furcsának tűnt az ötlet, hogy egy MÁSIK NŐ ad majd tanácsot az én férjemnek. Megdöbbentem, ahogy Ági racionalizálta, átlátható rendszerbe foglalta az öltözködési szabályokat, amelyeket nekem eddig inkább a megérzés diktált. Számomra a legszembetűnőbb változás, ami Lacfi Ági öltözködési tanácsai révén született, hogy a férjem, aki azelőtt a ruhák összeválogatását felesleges időtöltésnek tartotta, most - számomra és szerintem számára is meglepő módon - szeret öltözködni. Ági segítségével megismerte a számára előnyös formákat, szabásokat, megoldásokat, már bátran és tudatosan kombinálja a saját típusához illő színeket. Így megtanulta például, hogy ha fel szeretné magára hívni a figyelmet előadóként, akkor ezt hogyan tudja elősegíteni az öltözködésével. A ruhatára azóta szó szerint kivirult, meri használni a színeket, ami környezete felé is egy sokkal élettelibb, színesebb, izgalmasabb egyéniség képét mutatja. Jó ránézni! Nagyon pozitív volt számomra Ági tudatosságra nevelése: elvezetni egy férfit az öltözködéssel kapcsolatos kezdeti bizonytalanságból a teljes magabiztosságig. Nálunk sikerült! Bevallom őszintén, miután Ági kiválasztotta Balázs számára az előnyös színeket, ill. fazonokat, annyira tetszett a férjem az új külsejével, hogy titkon az a gondolatom támadt, hogy én is szívesen részt vennék egy ilyen tanácsadáson.” Kőszeghyné Szénási Ágnes |
Kőszeghyné Szénási Ágnes